Nakérem, a mai nappal a Kedves és én nekilátunk a segítésnek. Ha-kell-ha-nem. Sokszor megyünk ide-oda, főként itthon, általában rövid időre, egy, max két napra. Bokros teendőink közepette ennyire futja… Valamiért úgy gondoltuk, hogy ez a párnapos műfaj pont jó. Miért is? Nem idegeljük magunkat az utolsó napokon, nem unjuk meg (egymást sem), nem keveredik össze a hazaérkezést követő napon a rengeteg élmény… A többi rizsát majd a Kedves megírja… A klasszikusok modorában: ”Innetűl a barátnőm folytassa, átadom a mikrofont, hogy mondhassa” (Belga zenekar – Készülj fel a hangulatra). Bocs, Kedves, mégsem adom át a mikrofont, mert még van mondandóm. Tudni kell, hogy legalább öt blogmotort kipróbáltam és elindítottam ezt a blogot az összes helyen, majd végül a wordpress-nél maradtam. Ez kézreáll a céges honlapom miatt. Tehát a lényeg: egy másik – azóta törölt – blogtéren egy segítő szándékú hozzászóló kihagyott látnivalót hiányolt. Szeretném pontosítani a blog célját: az általunk adott napon kipróbált szálláshelyek és az általunk útbaejtett étkezési lehetőségek megemlítése, a tapasztalataink megosztása. Nem tudunk és nem is szerenénk e blog keretei között valamiféle turisztikai teljeskörűségre törekedni, a paletta kiszélesedését a hozzászólásoktól várjuk. Tehát ha valami fontosat kihagytunk, amit Te ismersz és jó szívvel ajánlod kipróbálásra, megnézésre, írd meg! NaKedves, ezután írj valamit!


