Ritkán járunk a Balaton felé télen, de mindkettőnket csábít ez a dolog. Elhatároztuk, hogy mindjárt az év elején rápillantunk erre a gyönyörű tóra! Sok hely szóbakerült, de valahogy egyszerre egyeztünk ki Balatonfüred meglátogatásában. Szállás? Kinéztünk kellően normálisnak látszó helyet, a Silver Resort-ot. Elég jóképűnek tűnt az épület, és a szobák is kellemes igényességet ígértek. Az ünnepek között foglaltunk szobát, de csak január 2.-án (vagy 3.-án?) indultunk, a változatosság kedvéért Kecskemétről. Jól kitaláltuk, hogy Dunaföldváron ebédelünk a dunaparti Halászcsárdában… Zárva. ZÁRVA!!! Ünnepi időszakban, amikor a kecskeméti Pápics az éves hasznát összehozza halételből, itt, Dunaföldváron ez van. Egyél a benzinkúton krumplipelyhet. Sajnos valamit enni kellett, mert a Kedves nehezen viseli a vércukorhiányt és ezt, mondanom se kell, én is megérzem.
Cserébe megálltunk Simontornyán, ahol meglepődve talátunk egy nagyon finom kis váracskát. Persze ez is zárva volt, körbejártuk, nagyon kedves, meg kell nézni legközelebb. Simontornyáról kifelé hajtva, már elég éhesen kerestük a dombok között a “szecessziós kastélyszálló” címen hirdetett intézményt, de a nagy sietségben a településtábla előtt egy rendőr úrtól tudtuk megkérdezni a pontos helyét. Sajnos drága információ volt… A Fried kastély milyen?
Hm, hm… Tényleg szecessziós (szolidan), tényleg felújított (közepesen), tényleg kastély (tényleg). Ennyi. A konyha úgyszintén. Az ottdolgozókkal viszont nem volt semmi baj. Továbbálltunk. Persze Füredig ezer helyen meg kellene állni, tele van az útvonal szépségekkel, de mi ezúttal a célpontban szerettünk volna pihenni…
Megérkeztünk. Megmondom őszintén, nagyon régen voltam Balatonfüreden utoljára. Egy időben az egyik legjobb barátom tartott a hegyen nyaranta öszejövetelt, de azóta csak átutaztam. Kérem, itt új világ van! A parti sétányt éppen most újítják, a kikötő mellett én még az acéldoboz “bevásárlóközpont”-ra emlékeztem… Na jó tényleg rég jártam erre. Örömmel érzem, hogy bár januárt írunk, “balatoni” hangulatom van. Finom kis üzletek, kávézók, éttermek, bár szemben a parkoló változatlan, de néhány lépéssel odébb, a kút körül komoly városi főtér van kialakulóban! Folyt. köv…


