Tavaszias vasárnap reggel, menjünk, nézzünk, üljünk a tücskök között, piknikezzünk – ha lehet kettesben… Budajenőn állítólag van egy szép kálvária és temetőkápolna… Semmit sem tudunk róla csak azt, hogy van. Szép az idő, menjünk.Budapest felől érkezve, Telki után azonnal következik. A település túlsó végén kell jobbra fordulni az utolsó (Petőfi Sándor) utcán. Festői a kálvária és az Árpád-kori templom feltárulkozása. A lépcsőkön fölsétáltunk, jópárszor körbeballagtuk a kápolnát, messzire néztünk a dombtetőről. Sajnos bemenni nem tudtunk a temetőkápolnába. Kockás pléd, tízórai… Heverésztünk egy kissé, majd a temetőben sétáltunk. A sírkert peremén nagymérvű földmunka látszott. Út, temetőbővítés? A XIX. századi német temető magárahagyott, régi sírkövei viszont e vidám napfényben életörömre biztattak…
Hazafelé menet, koradélután lévén a Kedves természetesen igen éhes lett. Benéztünk a helyi, híresnek látszó étterem kerítésén, a kert kedvünkre való volt. Megnéztük a kitett étlapot – az sajnos kevésbé: csupa “hagyományos” étek kínálkozott, mi pedig semmire sem vágytunk kevésbé, mint pörköltre, gulyásra, pulykamell ígyúgy-ra és ilyesmikre. Odébbálltunk. Végül már Budapest területén eszünkbe jutott hogy az Úttörővasút, pardon, Gyermekvasút “Szépjuhászné” állomása mellett vezet az utunk… A teraszon fogyasztottuk el az igen hosszasan elkészülő, de finom sajtos-tejfölös lángosokat. Már megint egy étterem fantasztikus és ki nem használt adottságokkal!
Végül a szomszédos kertészetben bóklásztunk, de nem volt túl rendezett, így hamarosan hazamentünk. Ennyit mára, Budajenő nagyon szép volt!
